Dr. Takács Gergő

Dr. Takács Gergő ügyvédjelölt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogi karán végzett 2017-ben. Az egyetem alatt a Pro Jure Egyesület a Szegedi Joghallgatókért aktív tagja volt. A 2016-2017-es tanév második félévében tagja volt az Üzleti Jogi Intézet tudományos diákkörének. Fél évet Németországban tanult a mainzi Johannes Gutenberg Egyetemen. Szakdolgozatát a drónok jogi szabályozásából írta.

Az egyetemi évek után másfél évet egy közép-nagy irodában dolgozott ügyvédjelöltként Budapesten. Elsősorban polgári joggal, szellemi alkotások jogával, valamint adatvédelmi joggal foglalkozik, de közreműködik az iroda más jogágakat érintő ügyeiben is.

Angolul és németül középfokon beszél.